VESZPRÉM MEGYEI ÉLETRAJZI LEXIKON

Keresés Betűrendes mutató | Rövidítésjegyzék  

Lexikonok kezdőoldala


DARÁNYI Kálmán, pusztaszentgyörgyi és tetétleni
( Budapest, 1886. március 20. - Budapest, 1939. november 1. )

politikus, miniszterelnök

1909-ben Budapesten államtudományi doktorátust szerzett. 1910-től Fogaras vármegyében főszolgabíró, 1917-től főjegyző, majd Zólyom vármegye főispánja. 1918 végén Veszprém megyei birtokára vonult vissza és a forradalmak elmúltával is ott gazdálkodott. 1920 és 1927 között az észak-dunántúli vármegyék főispánja. 1928-tól 1936-ig miniszterelnökségi államtitkár, 1938. május 14-ig miniszterelnök, egyúttal a NEP vezére. Egy sor reformot valósított meg az államigazgatásban. Betiltotta Szálasi Ferenc fasiszta pártját. Nevéhez fűződik a hadsereg gyorsított fejlesztésének győri programja, és az első zsidóellenes törvény beterjesztése is. 1931-től haláláig a balatonfüredi választókörzet országgyűlési képviselője. Többször is járt választói között, tárgyalásokat kezdett a borkivitel növeléséről és a borértékesítés megkönnyítéséről. Az 1930-as években, a városban a mai iskola utca viselte nevét. A budapesti Kerepesi úti temetőben nyugszik.
  I.: Magyarország miniszterelnökei 1848–1990. Bp., 1993. – BfÉL – GyÉL – Kertész. – Markó. – RÚL V. köt. – Sziklay. – ÚMÉL II. köt.